Jövőnk könyve

A Baktay házaspár azt az ellentmondást oldja fel könyvével, ami a fiatal párok mindent elsöprő lendülete és a válások felező hatása között feszül: a „Minden rendben lesz!” és a „Szólhattatok volna!” között mutat egy élhető teret.

A könyv egyik motívuma interjú egy lelkes fiatal jegyespárral, akik a teljes naivitás bájával tekintenek előre életükbe, gondolatban könnyedén megoldva a szülőség, a nagyszülőség és a nyugdíjas lét valamennyi élethelyzetét. 

A könyv másik vonulata a Baktay házaspár párkapcsolati szakaszok törvényszerűségeit és tipikus életproblémáinak megoldási lehetőségeit feltáró írásaiból áll össze.

A harmadik szál a násznépé: a könyvet úgy szerkesztettük, hogy a meghívott vendégek között járjon körbe az esküvő előtt. A pár életének fontos szereplői pontos útmutatás szerint bejegyzéseket tesznek saját élethelyzetükről, tehát arról az életszakaszról, amiben éppen vannak. A bejegyzések egyik része nyilvános, másik része „időkapszulába”, azaz egy zárt borítékba kerül, melyet a pár akkor bonthat ki, amikor az adott életszakaszba lép.

A negyedik motívumot a jegyespár saját készítésű időkapszulái alkotják: üzenhetnek saját maguknak, gyermekeiknek, unokáiknak a távoli jövőbe.

A könyv célja a két család egységének megteremtése, a közös identitás kialakulásának segítése. Ezen kívül valódi segítséget nyújt majdani új élethelyzetek kezelésében.

A könyv az Útravaló Jegyescsomag részeként megvásárolható a weboldalon "Útravaló Jegyescsomag kapható" matricával jelzett Menyasszonyi Ruha Szalonokban illetve a webshopunkban a http://www.eskuvoiruhacentrum.hu/termekek/utravalo-jegyescsomag.html oldalon.

Részlet a könyvből:


Kedves Menyasszony és Vőlegény!

Esküvőtök fénypontja lehet ennek a könyvnek az átadása. Meg fogjátok érteni, miről szól, ha ellapoztok a „Nyolcak” fejezet első oldalához, melyben a nagyszüleiteket szólítjuk meg. Talán ez felkelti a figyelmeteket annyira, hogy még most, hirtelenjében elolvassátok az itt következő, „Életed legszebb napja”című fejezetet is, ami arról az időszakról szól, amiben éppen vagytok. 

Mi egy párkapcsolattal foglalkozó házaspár vagyunk, még a múlt évezredben kezdtük magánpraxisunkat. Több, mint kétezer párral dolgoztunk együtt, ezért kértek fel bennünket arra, hogy Veletek együtt pillantsunk bele a felkelő Nap vakító fényébe, Veletek együtt húzódjunk árnyékba a delelő Nap égető sugarai elől és Veletek együtt gyönyörködjünk a lenyugvó Nap vöröslő színeiben. 

Reméljük, Ti is legalább annyi örömet találtok majd ebben, mint mi. Ha van kedvetek elolvasni az „Életed legszebb napja” című fejezetet, akkor azután, ha viszont nagyon sodor benneteket az élet, akkor most rögvest adjátok oda ezt a könyvet egy olyan házaspárnak, akik majd ott lesznek a násznépben a lakodalmatokon, és akinek csak nemrég volt az esküvőjük. Tegyétek a könyvjelzőt az „Ifjú házasok” fejezethez és a többit bízzátok rájuk. Ők tudni fogják a dolgukat.

Sok boldogságot kívánunk Nektek!

Zelka és Miklós

www.baktayhazaspar.hu


 --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Kedves Jegyesek!

Higgyetek a meséknek! Tartsatok hét országra szóló lakodalmat! Süssetek meg egy ökröt, tegyetek a gyomrába egy disznót, annak a gyomrába egy birkát, abba egy pulykát, abba egy kokast és abba pedig egy tyúkot! Ünnepeljetek nagyot!

Ne higgyetek a dumának, amely szerint a házasság két ember szövetsége! Ugyan már! A házasság két család egyesülése, a házasság egy közös identitás építésének kezdete. Az identitást a családok hordozzák, azok az észrevétlenül kialakult mintázatok, viselkedés módok adják építőköveit, amiket eddigi életetekben elsajátítottatok.

Sőt, a házasság két baráti kör egyesítése. Azoknak a közös élményeknek az összhangba hozása, amiket eddigi barátaitokkal szereztetek, amik életre szólóan összekapcsolnak benneteket barátaitokkal.

Tartsatok nagy lagzit! Hívjátok meg mindazokat, akikkel arany pillanatokat éltetek meg az eddigi életetek során, mert bennük bízhattok, hogy ők segítenek majd összetartani a Ti házasságotokat akkor, ha nehézségekkel találkoztok.

Nagyon jó szokásnak tartjuk, hogy a jegyespár sorba látogatja a násznépet és személyesen hívja meg a vendégeket. Ez egyszerre egy előzetes élmény, régi közös élmények felelevenítése és természetesen kölcsönös ismerkedés is egymás családjával. Valami hasonlót szeretnénk ennek a könyvnek az útjával is, hogy miközben egyik kézből a másikba adják, kapcsolatokat teremtsen, új kapcsolatokat építsen a násznépetek meghatározó tagjai között.

Nagyon szép esküvői szokás, hogy a házasságkötés után összetörnek egy tányért. Az eredeti változatban a násznép az akkor még földes, szalmás, így-úgy kitaposott tánctéren gondosan összeszedegette a cserepeket. Addig nem nyughattak, amíg a tányér valamennyi darabját újra össze nem illesztették. Ez a szokás azt szimbolizálja, hogy a násznépnek kötelessége gondoskodni róla, hogy a házasságotok akkor is újra álljon, ha esetleg cseréptörésre kerül sor. Az ő dolguk, feladatuk is, hogy összetartsanak Benneteket, hogy segítsenek Nektek szeretetben és békességben megoldani a problémákat, kezelni a konfliktusokat, túlélni a nehézségeket.

A könyv további részei arról szólnak, hogy a nehézségek törvényszerűek, és arról is, hogy akik számítanak erre, akik tudják, hogy mi várja őket, azok úgy járnak, mint azok a mesehősök, akik meghallgatják az erdő szélén a rőzsehordó öregasszony tanácsait és tudják, mit tegyenek majd odabenn a sötét erdőben. A mesehősök segítőiknek, tanácsadóiknak köszönhetően tudják milyen praktikákkal, milyen erővel, vagy éppen milyen furfanggal kell legyőzniük a rájuk leselkedő veszélyeket, és így végül eljutnak az üveghegyen túlra és megtalálják szerelmüket, akitől csak az ásó csendülése, a kapa pendülése és a nagyharang kongása választja el őket. Igen az ásó és a kapa vasból vannak. Ez a könyv elkísér Benneteket egészen a Vaslakodalmatokig.

Készítünk időkapszulákat a Ti nevetekben is. Egy csillogó szemű jegyespárt kérdeztünk meg azokról az életszakaszokról, sorsfordulókról, amik a jövőtök könyvében vannak megelőlegezve. Azért idézzük hosszasan az esküvői előtti gondolataikat, hogy megérezzétek leheletnyi szorongásukat, amit finom humorral ellensúlyoznak.

Mi mondjuk ki helyettük: ha komolyan veszitek az esküvőt, ha életre szóló köteléket akartok, akkor néha belesandítotok a távlatba és bizony elbizonytalanodtok.  Ez annak a jele, hogy komolyan veszitek az elköteleződést. Emlékeztek? Volt olyan oltás, aminek hatásosságát az mutatta, ha begyulladt a helye. Hát ez az!  A nászfrász annak a jele, hogy közös lelki immunrendszeretek felkészült az eljövendő élet fontos megküzdenivalóira.

Olvassátok hát belső mosollyal az interjú idevágó szakaszát.

A később következő részletek arra szolgálnak majd, hogy segítsenek a bejegyzéseket készítőknek Rátok hangolódni.

Szeretettel:

Zelka és Miklós